Toyota

Toyota

Hungarian Toyota blog

2019. február 07. - SzuTi

Kedves Olvasó!

Ezennel elindítjuk a Hungarian Toyota blog-ot, ahol az itthoni toyotás közösség programjaival, utcai és versenyautók bemutatásával foglalkozunk majd. Igyekszünk hírekkel szolgálni a nagyobb eseményekről, versenyzők eredményeiről is. Többek között belső kamerás videókkal és olyan információkkal szeretnénk megspékelni a posztjainkat, amik reálisan mutatják meg ezen programok színes világát. Emellett lehetőség lesz egy kis szakmázásra is, ahol műszaki tartalommal rendelkező anyagokat is közzéteszünk majd.

Az első posztot rögtön egy kellemes emlékkel kezdeném, ami nem más, mint a 2018-as Szilveszter Rally, ahol két versenyző is rajthoz állt. Kovács Gyurka és Forrai Gabi mindketten egy típusba szerelmesek, ez a kocsi pedig nem más, mint a legendás Toyota Celica GT4 ST205.

gyurka_1.jpg

A Kovács Gyurka és Tekeres Laura páros idén is rajthoz állt az eddig talán a legszebbre sikerült Castrol matricás ST205-tel, amivel kategóriájukban a 3., összetettben pedig a 36. helyet érték el a kezdeti bukdácsolás után. Pár nappal korábban a verseny előtt beszélgettünk és mondta is, hogy kicsit tart az új autótól, mert eddig ez a legerősebb Celica, amivel megy, de mivel évek óta csak ezen az egy versenyen használja, nem biztos, hogy meg lesz az a rutin, ami régen, amikor még az utcai kocsija is egy ilyen ST205 volt. Gyurka szavait idézve elizgulta az elejét, de utána elég jól belejött, amit ez a belső kamerás videó is szépen megmutat:

A másik páros, a Suzuki kupában is eredményes Forrai Gabi és Farkas Roland tavaly debütáltak ezzel a kocsival. Gabinak régóta nagy álma, hogy egy Celicával versenyezzen, de ebben az a nagy szám, hogy az egész kocsit szinte az utolsó csavarig ő rakta össze. Mondhatjuk, hogy kifejezetten szép munka, mint a benne rejlő technika és az összeszerelés minősége is első osztályú. Talán csak egy  tolós váltó kellene még, hogy tényleg 100%-os legyen. Ehhez mér megtette a kezdeti lépéseket, talán az idei évben erre is sor kerül.

forrai.jpg

Ezzel a fotóval nagyjából jól be lehetne mutatni a versenyt, mivel a pálya számos részén agyon gyorsan változtak a tapadási viszonyok és volt egy kanyar, ahol szinte mindenki beforgott. Ennek ellenére Gabiék szerezték meg a kategóriájuk 2. helyét és összetettben a 34. helyen zártak. Nagyon szép eredmény mindkét párostól, remélhetőleg egyre több ilyen régi vasat láthatunk még igazi mozgás közben.

Ezzel zárnám is az első rövid posztomat, de hamarosan tavaszodik és ez minden benzinvérűnek jó hír, mivel tele lesz a szezon jobbnál jobb autós programokkal, ahova tényleg érdemes ellátogatni. Kövessétek és osszátok meg az oldalt, mert bízom benne, hogy itt minden Toyota fan megtalálja a magának tetsző olvasmányt. 

süti beállítások módosítása